2016. július 13., szerda

Az Esemény a Mostban rejlik

Ahogyan egyre közelítünk az Esemény felé az Áttörés pillanatához, egyre erősebbek, érezhetőbbek az energiák. Ahogy haladunk a látszólagos 3D időben, egyre közelebb jutunk ahhoz a bizonyos ponthoz, napról-napra. Egyre kevesebb nap választ el minket ettől a pillanattól. A következőkben egy meditációt is megosztok veletek az Áttörés elősegítéséhez. Majd a 2014-es decemberi portál-aktiválás idején rendezett Cobra konferencia mély és különleges mediációját. Olvasunk, érzünk, tapasztalunk visszajelzéseket és információkat, ahogyan egyre közelebb jutunk az Áttöréshez, de most egy mélyebb szemszögből próbáljuk megvalósítani a saját belső erőnkkel, együtt meditáció formájában.

Tehát tegyük félre az információkat, időpontokat, találgatásokat, sóvárgásokat most egy kicsit és árasszuk ki magunkból az energiát és fogadjuk be a beérkezőt, hogy nehogy elfelejtsük a lényeget a változás jövetelének közelsége miatt.

Mindenek előtt nem lehet elégszer átolvasni az Esemény részletesebb leírását.

A változás érezhető. Amely bizony nem feltétlenül mindenkinél mély békét-harmóniát jelent. Előhozhatja azokat a dolgokat az életetekben, amin (még) dolgozni, érteni, tapasztalni kell, hogy jobbá legyünk. Ám ez sem szükséges ha Te magad önként (szabad választásból, kellő spiritualitással) felismered Önmagad. Te ki tudsz lépni ebből a körből. Történnek kisebb-nagyobb váltások, elengedések, új ismeretek, változások, mind rossz mind negatív értelmében, amely persze egy címke csupán a sok közül. Mindenki helyezkedik a végső helyére az Isteni Egy időzítéssel összhangban. A Földi bolygón együttes tudatunk globális, és mindannyiunkból tevődik össze. Mindenki a része, Te is aki ezt éppen olvasod. Tudat alatt minden egyes ember érzi, hogy nagy változás közelít globálisan az egész emberiséget érintve. Nem mehetnek tovább így a dolgok, mert nyilván való lenne, hogy hova vezetne.

Ha még mindig csak várod ezt a pillanatot rendben, várd addig amíg már ezzel is felhagysz, és magasabbra jutsz! Vitatkozni akarsz másokkal vagy sajnáltatni magad, ártani másoknak, versengeni? Még mindig a 3D létezésként gondolkodni? Tedd meg, tedd mindaddig amíg már azt nem mondod, hogy elég volt. És felismered végre, hogy ez mind nem számít, nem visz előre, semmi változást nem hoz. Előtör belőled a belső erő. Ismert fel mi számít végső soron. Te magad ismerd fel a Fényt tartsd meg és sugározd ki, még több ébredést lehetővé téve ezáltal.

Minden egyes emberi lény, aki olvassa ezeket a sorokat tenni tud azért, hogy minél előbb megtörténhessen az Esemény, az Áttörés. Ha akarjuk lehetnek még akadályok, halasztások, vonzzuk be ezt. Nem volt még elég évek óta? Ezt akarjuk? Figyelni és várni a lehetséges akadályokat? Sóvárogva várni, hogy valami külső változást lássunk? Vagy magát az Eseményt, ébredést szeretnénk bevonzani, előidézni minél előbb és látni, tapasztani, itt és Most?

Meditáció leírás: Akkor viszont, amikor csak tudjuk és lehetőségünk van rá képzeljük el, meditáljunk az Eseményért, ne csak gondoljunk rá és várjuk. Sugározzuk ki mind meditáció mind mindennapi életünk folyamán. Legjobb este, amikor nyugodt a környezetetek. Lélegezzetek be mélyeket, majd kifúj. Nyugtassátok le testetek, lelketek teljesen. Vagy mindenki a sajátos technikáját alkalmazva.

Kezdjétek érezni, ahogy közelítenek az energiák a Galaktikus Központi Napból, ahonnan az Esemény villanás elindul és keresztüláramlanak az energiák. Érezzétek ahogyan átjár benneteket. Lássátok azt, hogy az Esemény közelít és megtörténik. Olyan közel van már, hogy ugyan így fogtok majd kinézni, ha a tükörbe pillantotok amikor meg fog történni. Tudjátok ti is biztosan, hogy meg fog történni, lehet hitetlenkedtek páran vagy ingadoztok, de mélyen tudjátok. Érezzétek a Mostban megtörténni. Mert a Mostban fog megtörténni. Átélhetsz még több Földi napot addig, de akkor is meg fog történni.

Mit fogsz csinálni vajon akkor? Abban a pillanatban, azon a napon, abban a percben amikor elérkezik a Fény energia? Most érezd át, hogy az energiáid abban a pillanatban kicsattanó, feltöltő lesz! Teljesen áthat majd a Teremtő, megérted mit jelent a fogalma, érezni fogod magadon, benned. Végtelen öröm tölt el! Mintha nem bírnád el a sok pozitív energiát, fényességet egész tested bizsereg és az egész Földre, emberiségre gondolsz, hogy hányan érezhetik ezt, hányan várták ezt, mennyi minden fejlődés vár ránk, minden szempontból ezután. Végre igazi spirituális fejlődés indul, nem csak az egyén, de a kollektív szintén is.

Végre visszatérhetünk, belső nyugodt otthonunkba. Eddig álmodtunk, egy hipnotikus álom világ kellős közepén éltük 0-24-es mindennapjainkat. Éreztük mindig is, hogy több van emögött, de valami blokkolta, feledtette újra és újra különböző trükkökkel (vagy csak a fásultság lett úrrá rajtunk), hogy kiteljesedjünk, ez oldódik most ebben a pillanatban. Minden emberi lényben megszólal a belső hang, felgyúl a Fény, megnyílik a lélek abban a pillanatban. És egy hálót alkotunk a bolygón, majd miközben a Föld körül lesznek égi testvéreink is és a Belső Földiek is. Mekkora Fény Esemény ez.

És itt van ez Most, mert meg fog történni, eljön az a pont, és ezáltal még közelebb jön, az a pillanat a Földi 3D időben, hogy ezt elképzeljük és érezzük. Hiszen megszűnik az idő. Nem is létezett. Már megtörtént az Esemény és időben előre és hátra küldi energiáit. Képzeld el, hogy ott vagy "abban az időben", mert ott leszel és Te is át fogod élni. A belsőd vezessen a meditáció során, egyéni módon.

Érezd a kapcsolatot a mostani és az Esemény pillanatával. Össze vannak kötve.

A 2014-es decemberi portál-aktiválás idején rendezett konferencián Cobra egy nagyon mély és különleges meditációba vezetett be minket. Arra kért, képzeljük el és éljük át, mit éreznénk 30 nappal az Esemény után. Ez olvasható ide kattintva.

2016. június 1., szerda

Fontos Földi változások

A Gaia Portal blog egy új, alternatív bejegyzést tett közzé ma, azaz június elsején. Nem szoktak ilyen jellegű bejegyzést közzétenni, de ennek szükségét érezték. Elsősorban energetikai értelemben. Illetve ezen a blogon sem szokott lenni Gaia Portal blogról származó információ illetve annak boncolgatása, értelmezése csak a Facebook csoportban, ám most itt is említésre kerül, hiszen érezhető, tapasztalható a változás.

Aki nem követné a Facebook csoportot, az a következő bejegyzésben elolvashat egy pár nappal ezelőtti bejegyzés részletet. Az utolsó bejegyzésben pedig a Gaia Portal üzenet olvasható.


Még sokan nem látják mennyi jó lehetőség, technológia, spirituális fejlődés vár ránk és milyen lesz a Föld egy évtized múlva! Álmaink valóra válnak. Nagy most a nyomás az áttörés előtt! De ez legyen mindenki előtt, élvezzük ki együtt az utolsó napokat, heteket, hónapokat ebben a 3D-ben, búcsúzzunk el szépen tőle, engedjük el szépen! És bármilyen idő van odakint most a végén, mi erre gondoljunk és ez adjon erőt és egyben repítsen át minket az Eseményen és addig is sugározzunk ki, hogy lássák fentről is!

Az emelkedő frekvencia a kollektív planetáris testben (Föld, Gaia) eddig a pontig egyformán emelkedett, mint egy egyenes vonal, ám innentől kezdve ez drasztikusan meg fog változni. Ezt a drasztikus változást nem úgy értjük, hogy a Föld fizikai szerkezetében lesznek változások, habár ez is az emberi tudat emelkedéstől függ. Felgyorsul a felébredés. Egyre nagyobb lesz a bolygó vibrációja, ahogyan az áttöréshez közeledünk. Nem tudjuk megmondani, hogy ez a 3D időszerkezetben mikor fog megtörténni, de nagyon-nagyon közel. Mi azt kérjük, menjetek a belső énetekbe és készüljetek fel az áttörés pillanatára.

Közeleg a pillanat.

2016. május 4., szerda

Helyzetjelentés és hírek

Cobra bejegyzése előtt pár új április végi információ-részlet Ibrahim Hassantól. Esetleges fordítási hibák, pontatlanságok  előfordulhatnak.

- A harmadik rész egyben az utolsó része is az elsődleges anomália gyógyításának, mely befejeződött.
- A gyógyulás folyamata és a sötét erők ébredése a csúcsponton van.
- Az utolsó akadály a kék impulzus elindítása előtt az ismeretlen extra sötét anyag, mely eltávolítva.
- A kék impulzus készen áll arra, hogy befolyásolja a kollektív tudatot.
- Minden ember a Földön a manifesztáció törvényének folyamatában van éppen, hogy a végső rendeltetési helyükre kerüljenek. Illetve a tudati szintjeiktől függően néhány csoport a al-idővonal(ak)ba megy át.
-  Az éteri szinten a háborúnak hamarosan vége. És ennek a végét az jelzi, majd, hogy a mi egünkön hamarosan megjelenik egy "jel".

A Chimera csoport eltávolítása folytatódik. Mostanáig a Chimera csoport felügyelt minden a Naprendszerünkön belül történő kommunikációt, információ mozgást, különböző frakciók között, fenyegetve a strangelet és toplet bombák élesítésével amennyiben a hírfelügyeletet valamelyik frakció (vagy csoport) akadályozná.

Az információ blokád lassan feloldódik, és a különböző csoportok elkezdtek már kommunikálni egymással. A Plejádiak és más a Galaktikus konföderációhoz tartozó fajok megkezdték felkeresni azokat a személyeket, akik a Chimera által felügyelt Titkos Űrprogramban (Secret Space Program) dolgoznak. A Galaktikus Kódex nemrégiben lett bemutatva a Titkos Űrprogram frakciójának a Naprendszerünkön belül és más földalatti csoportoknak is. A Galaktikus Kódex igen közismert és elfogadott valamennyi pozitív fajok körében szerte a Galaxisunkban. A Titkos Űrprogram frakciók mostanáig megkapták a kellő oktatást, de még mindig sok az ellenállás.

A lentiekben olvashatunk arról, miért is lett indítványozva a Galaktikus Kódex aláírási petíció. A felszínen élő emberek aláírását várjuk szeretettel a fent említett linken, és mindenki hirdesse, népszerűsítse a saját hálózatán és ismeretségén keresztül. A Titkos Űrprogram és a föld alatt élő emberek aláírhatják a petíciót a saját hálózataikon belül ,amennyiben úgy ítélik, hogy az biztonságos. Ha úgy látják, hogy nem biztonságos, telepatikus üzenetet küldhetnek a Plejádiaknak a petíció aláírásához. Amennyiben olyan helyzetben vannak, hogy mégis át tudják törni a kommunikációs fátyolt, és hozzá tudnak férni a felszíni internethez, a fent említett linken alá tudják írni a petíciót.

Ahogy a Galaktikus Konföderáción belüli lények spirituálisan beavatottak és megalkották az összehangolást a Felemelkedett Mesterekkel, felfedeztek egy belső kódexet, amely szabályoz mindennemű kapcsolatot a Fény lények és sötét erők és megszállott bolygók között. A neve „Galaktikus Kódex”, amely a mi és galaxisokon belüli szabályokat képviseli. Ez nem egy „kőbevésett” merev törtvény, hanem egy alaposan kidolgozott belső etikai kódex, amely minden Fénylényt érint, akik a szabad akaratuknál fogva elfogadták ezt, mert a belső igazság érzetüket tükrözi.

Ez a kódex tulajdonképpen egy jogi alapot képvisel az Esemény idejére, és az Isteni beavatkozáshoz, amely a Földön fog történni. Itt tudhatnak meg többet erről. Kérem, írja alá a petíciót, amennyiben elfogadja ennek a végrehajtását a Földön és a Naprendszerünkben! Abban a pillanatban, amikor a szabad akaratunkat kristály tisztán kinyilvánítjuk és nyíltan vállaljuk, attól kezdve egy energetikai mező létrehozásához járulunk hozzá, amely a kódex beteljesüléséhez vezet.

A Fény Győzelme!

2016. április 16., szombat

Rövid helyzetjelentés

A Chimera csoport eltávolítása folytatódik. A Fényerők elkezdték a Chimera-korlát lebontását. A Chimera-korlát elhelyezkedése egybeesik a helioszféra terminációs lökéshullámfrontjával a Naprendszer külső szélén.

A Chimera-korlát a Chimera csoport külső védelmi vonala. Olyan anyahajó flottákból áll, amelyek a plazma toplet bombákkal vannak összekapcsolva. A korlát célja az, hogy megakadályozza a pozitív csillagközi és galaktikus energiák behatolását a Naprendszerbe. Pont a külső korlát (ahogy Corey Goode nevezi) Tachyon membrán (ahogy más források hívják) belsejében helyezkedik el. A külső korlát/Tachyon membrán elhelyezkedése egybeesik a heliopauzával a Naprendszerünk legkülső szélén. Ezt a Fényerők használják arra, hogy a Naprendszerben ki-be irányítsák a lények és az energiák áramlását. A Chimera-korlát lebontását a Voyager 2 űrhajó is észlelte.

A Chimera-korlát lebontása elkezdte megnyitni a csillagközi tér pozitív energiájára a Naprendszerünket és ebből következően az emberiség tudatosságát. Létezik egy csoport, akiknek „Áttörés Kezdeményezések” a nevük és az a tervük, hogy miniatűr űrszondák seregét küldjék az Alfa Centauri-ra.

Kérlek, ne foglalkozz azzal, hogy a Cabal ügynöke, Mark Zuckerberg is jelen van a csoportban, nem fog tudni sok kárt okozni a projektben. A Bigelow Aerospace (ez a cég neve) nem régen bocsátotta útjára kibővíthető űrbéli élőhelyét (BEAM). Ennek az élőhelynek a nagyobb változata nagyon rövid időn belül a Naprendszerünk benépesítéséhez vezethet. A közös amerikai-japán csapatunk sikeresen elhelyezett egy Cintamani követ az Antarktiszon. Gratulálunk nekik! A plejádiak is ellátogatnak az Antarktiszra. Április 19-én a Shanghai Aranytőzsde jüan-alapú aranyárat fog bevezetni. Bár ez fontos lépés a pénzügyi újraindítás felé, még nem vagyunk ott és kissé túl drámaian hangzik Shangai sokknak hívni.

A Fény győzelme!

2016. április 3., vasárnap

Helyzetjelentés

A Chimera csoport eltávolítása folytatódik. A plazma strangelet bombák nagy többségét eltávolították és a Fényerők jelenleg a plazma toplet bombák eltávolításán dolgoznak, sikeresen alkalmazva ugyanazt a módszert. Ez erős reakciót váltott ki a Chimera csoportból és arra utasították az archónokat, hogy tekerjék fel a hangerőt a technológiáikon, hogy így nyomják el a Fénymunkásokat és Fényharcosokat, mivel ők a Korszakok váltásának kulcsfigurái. Infrahang és plazma skaláris hullámokat alkalmaznak.

A plazma strangelet és toplet bombák eltávolítása csökkenti a feszültséget a Naprendszerünkön belül, megnyitja a Föld karantént és felgyorsítja a közzététel folyamatát a felszíni lakosság számára. A Cabal úgy akarja ellenőrzése alatt tartani ezeket a próbálkozásokat, hogy az Egyesült Nemzeteken, a globális eszközükön keresztül alkotnak meg szabályokat.

Putyinhoz közel álló források arról tájékoztattak, hogy az elmúlt néhány évben Oroszország úgy támogatja a közzétételt, hogy teljes szabadságot ad a sajtónak a közzétételről szóló hírek nyilvánosságra hozatalában. Az egyetlen probléma az, hogy a legtöbb írás oroszul jelenik meg és amikor az orosz újságírók megpróbálják eljuttatni a cikkeik angol nyelvű változatát a nyugati médiákhoz, visszautasítják őket. Államilag szponzorált orosz intézmények kutatják és vizsgálják az UFO jelenségeket és aktívan keresik a működő overunity technológiákat, de azt állítják, hogy a nyugati forrásokból származó ingyen energiával kapcsolatos információknak csak kb. az 5%-a használható fel.

Évekkel ezelőtt Putyinnak mély spirituális kapcsolata volt a plejádiakkal, ami átalakította őt és ez a titkos oka annak, hogy rendíthetetlenül harcol a Cabal ellen. A Cabal Illuminazi frakciója kezd rájönni, hogy vége a játéknak és nem fognak tudni elmenekülni a föld mélyére vagy a Naprendszerbe. Az a tervük, hogy elkerüljék a tömeges letartóztatásokat az Esemény idején úgy, hogy elhagyják a Texasban lévő erődjeiket, átkelnek a mexikói határon, elrepülnek Mexikóból Argentínába és onnan tengeralattjárókon elmennek az Antarktiszra a sekély föld alatti bázisokra, felhasználva a régi kapcsolatokat, abból az időből, amikor a nácik ugyanezt tették 1945-ben.

Az Antarktiszra Új-Zélandon keresztül vezet a másik menekülési útvonal, ezért vásárolja fel fanatikusan a Cabal ott az ingatlanokat. Hogy energetikailag ellensúlyozzuk ezeket a terveket, fontos lenne eljuttatni egy Cinatamani követ az Antarktiszra amilyen hamar csak lehetséges és a felszíni lakosságnak kell ezt megtenni. Ha valaki hajlandó erre és az utazása költségeit is tudja fedezni, írjon a cobraresitance@gmail.com e-mail címre részletes instrukciókért.

Végre a közgazdászok is kezdenek arról beszélni, milyen jótékony hatása van a 4 órás munkanapnak a gazdaságra. Azok, akik Trump-ra szeretnének szavazni, csalódni fognak, mivel ő egy jezsuita ügynök. Sárkány forrásokból tudom, hogy a közeljövőben lehet, hogy Törökország meg fog indítani egy rövid, de intenzív katonai terjeszkedést a planetáris áttörés előtt. Ha ez megtörténik, tömegmeditációt fogok meghirdetni a blogomon, ennek ellensúlyozására.

A Fény győzelme!