2012. december 7., péntek

Közös világi meditáció

Ami 2012. december 12-én történik az az, hogy befejeződik az aktiválása és hálózatba  való összekapcsolása A Felemelkedés Hálójához, mindegyik Mester Kristálynak, a Kristályos Mezőknek, a Kristályos Háló tartópontjainak, erőcsomópontjainaknak és az összes  ÖrvényKapu/dimenzionális átjárók helyeinek, a Kristályos Nap Lemezeknek.

12-12-12 rezgésidőben, az első esetben történik meg az, hogy mindegyik nagyon fontos része a Felemelkedésnek egy egyedülálló hálózattá áll össze és összekötődik, így teljesen elkészül a 144-es Kristályos Háló. Pontosan ezen a napon 12 óra, 12 perckor a Kristályos Örvény emelkedő energiáinak egyesülését, kézzelfogható, érezhető módon is érezhetitek.

A 12:12 Beindítás a 12-12-12 idejében jelenti majd a Planetáris/Bolygószintű Felemelkedést a Földön.

12-12-12-ben ez az összeszövődés (a két kristályos mező felébredése), fogja elindítani a Váltást, úgy hogy az Állóhullámok energiája mindkettőn belül, egy kettős mezőt hoz létre, mégpedig exponenciálisan (mértani arányos emelkedéssel). Így ennek megfelelően a Kristályos Örvények aktivitása, 12-12-12-ben egyre erőteljesebben kiengedi az energia hullámzását, és egyre erősödni fog 2012-en keresztül, továbbfolytatódva, éveken keresztüli erősödéssel egészen 2038-ig.

Az Igaz Felemelkedés most 2012.12.12-én történik. Az Új Föld születése, pedig 2012.12.21-én kezdődik.

Forrás: http://www.foldicsillagok.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.