2012. szeptember 27., csütörtök

Gondoltál már erre?

Gondolkoztál már azon, hogy mi az akadálya, hogy a jelen időnkben az autód nem forgó-mágneses motorral szállít reggelente téged ingyen a munkahelyedre, ahonnan egy fél délelőttnyi munka után már mehetnél is a családodhoz, barátaidhoz, szerelmedhez? Hogy miért van éhezés és bűnözés? Amellett például, hogy ezzel lehet eladni a híradót. 

Mi hasznuk lenne ha csak pozitív híreket adnának? Hiszen akkor a helyes út felé kezdenénk menni és teljesen hatalmukat veszítenék. Nem érdekes, hogy ezen a ponton már valóban kettészakad a jó (valódi mi) és a rossz? Belül nem félünk a jóra gondolni. Maximum a többi manipulált ember előtt, hiszen sértené a kreált, manipulált egónkat.

Mi vagyunk ennek az oka. Mert még mindig alszunk. Még mindig azt várjuk, hogy majd bemondja a TV. Meg majd megtörténik magától az egész. Nem nem, ideje rájönni, hogy az a doboz nem tartozik a barátaink közé. Tudod, a „rosszak” legnagyobb fegyvere, hogy a „jó” emberek gyakran nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen. Tisztességes ez? És tovább ülnél nem változtatva semmin? Itt a lehetőség, hogy kezdj utána járni ezeknek a dolgoknak és mások tudtára adni, hogy mi is ez a világ. Hiszen már naponta rengetegen ébrednek rá, külső és belső hatások által, ami nagyszerű. Végre kezdünk felébredni, de minnél nagyobb lökettel járulunk hozzá annál nagyszerűbb lesz az egész folyamat.

Ez a rövidített cikk általam módosítva, kiegészítve lett.



2012. szeptember 25., kedd

Ébredezik a világ

Fontos, hogy a magunk erejére is figyeljünk, ne csak mindig másoktól várjuk úgymond az érzést és kontaktot, közvetítéseket. Ez is része, a bennünk lévő Fény ébredésének.
 
Most október első hetében majd, itt az ideje elengedni a szokásos felesleges gondolatokat, dolgokat véglegesen. Már tényleg tapasztalható, hogy senki sem veszi be a hírek által adagolt dolgokat. Már annyira gyanús úgymond és átlátszó a negatív hírek adása például. (csak ezekkel lehet eladni a műsort, és befolyásolni próbálni bennünket) Mindenki érzi, hogy valami nincs ezzel rendben és éppen ez az érzés tereli a másik irányba ahol már békét talál és észre tudja venni a különbséget, ahogy a szeme elől lehull a fátyol. És elkezdi látni a világban az erre utaló megerősítéseket.
 
El kezdtünk végre emlékezni. Vagy csak érezzük, hogy nyílik az új világ. Hozd még feljebb az érzést magadban. Érezzük, hogy milyen lehet egy teljesen másik világ, ahol tejesen mások az épületek, a természet ragyog, mindenki harmóniában él, az emberek végre önmaguk és használhatjuk a valódi elrejtett képességeinket, technikáinkat melyekkel még örömtelibb az egész lét és további fejlődés. Lehull a programozott kreált énünkről a lepel.
 
Ez történik most, érthető ha néha kicsit vissza lépünk, mert kezdünk pislákolni, emlékezni, talán valahol furcsa még. De nagyon is "érdekesnek" találjuk és hamar visszatérünk az érzéshez és a valódiság tényéhez. És mindig egyre nagyobb bátorsággal, biztossággal tesszük ezt a kisebb érzelmi hullámaink közepette. Mintha hullámoznánk. Egyre kisebb a negatív bennünk, de amikor az is eltűnik még nagyobb erővel érezzük a valódiságot.

Tegyél végleges különbséget

A negatív oldal a pozitív érzést ha el is tudja venni olykor, primitíven, felkapaszkodva, kapálózva, kétségbe esve tőlünk, nem kell neki nagyobb jelentőséget adnunk, vagy azt hinni, hogy most ez belőlünk fakad.

Ha nem is megy úgy a meditáció, vagy nem úszol belső örömben elég ha tudod, hogy ez nem a valódi lényed. Mindig erősítsen mindenkit, az amikor nem úszik a belső békében vagy rossz napja van, ezzel talán egy globálisabb átlendülés is megtörténhetne szerintem. Kompenzálni próbálnak minket. De ez nekünk valójában jó erre kell rájönnünk. Jelzi, hogy jól teszünk a dolgunkat.

Lehet hogy órákra is képesek elfeledtetni velünk a lelki béke érzését, de a lelkünk akkor is velünk van és még több és több erőt ad, ahogy közeledik a felemelkedés. Igen is mutassa meg mindenki, hogy képes megtartani a belső végtelenségét és érezze a lelkét. Most mindenkinek ez lenne a legnagyobb feladata.

Ha nem is megy a meditáció vagy rossz kedv lép fel, csak gondoljunk arra, hogy nem unalmas már ez a negatív illúziós érzés? Már annyira "lejárt lemez". Csak azért is töltsön el a boldogság érzése. Tegyétek a jobb kezeteket a szívetekre és tudd, hogy a lelked ott van. Már a tudása megvan mindenkinek, hogy mi folyik itt, akkor segítsük még inkább a folyamatot egyre jobban és nagyobb boldogsággal. 

Hiszen már olvastuk, éreztük, tudtuk, hogy milyen nagyszerű váltás közeleg. Akkor mi is a "hezitálás" tárgya? Már semmi, mert felébredtünk az illúzióból.

2012. szeptember 20., csütörtök

Globális béke meditáció

Az egész Föld szervezetei, közösségei és egyesületei összejövetelt szerveznek 2012.09.21-én a világ és az emberiség történelmének legnagyobb egy időben megrendezésre kerülő békemeditációjára. A Föld körül több élő rendezvény lesz, ami helyi idő szerint 6 órakor indul és végighullámzik a bolygó körül.

Három különleges időpont lesz 2012. szeptember 21-én, amikor mindenki összekapcsolódik időben: 12 órakor (éjfélkor-hajnalban) 12 órakor (délben) és 12 órakor (éjfélkor).

BeThePeace („Légy te a béke“) meghívja minden kultúra, minden spirituális hagyomány és politikai irányzat követőit, hogy alkossanak közösen egységet. Együtt hozunk létre egy világot, amiben a külső és a belső béke magától értetődővé válik életünkben. Együtt hozzuk létre és történelmet írunk!

Vegyél részt te is! Köszönjük Scarletnek a cikk magyar nyelvű fordítását!

2012. szeptember 16., vasárnap

Ne feledd, hogy ki vagy valójában

Ne feledjétek elkülöníteni és felismerni, hogy kik is vagytok valójában és kikké lettetek programozva külső behatások által. Már-már annyira szövevényes lehet, hogy azt hiszed a programozott éned a valós. Végül is ez volt a céljuk, hogy ezt elhidd. De már mindenki kezdi felismerni a valóságot. Most egy kicsit arról fogok nektek írni, hogy miként és miért felejtsük el olykor teljesen, vagy sűrűn azt, hogy honnan is jöttünk és hová is tartunk.

Nem győzöm ismét hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen ha negatív érzelmek, belső vagy külső hatások érnek bennünket, akkor nem szabad úgymond megfutamodnunk. Hagyni kell, hogy távozzon, úgy ahogy jött és nem táplálni és tovább gondolni a dolgokat, mert akkor már a negatívak alá is dolgoztunk, illetve magunk számára sem túl kellemes az az érzés. És ha végső soron ez az érzés illúzió, miért tartanánk meg? Miért nem könnyítjük meg a fejlődésünket? Előbb vagy utóbb meg kell tanulnunk, hogy a negativitás teljesen értelmetlen, felesleges és nem szolgálja a célt. Annyi célt szolgál, hogy tudni kell úgymond felette állni. 

Megtanítja azt, hogy hogyan tartsuk meg a fényünket különböző negatív körülmények között is. Hiszen ha negativitást látsz, hallasz, érzel, tapasztalsz tudod, hogy ez nem a fejlődést szolgálja és végső soron nem vezet sehova. Persze kell a megtapasztaláshoz és felismeréshez. Tehát ezért felejtsük el sokszor magát az pozitív érzést, meg úgy tűnik mintha felül kerekedne a negativitás bennünk. Gondolj arra is ilyenkor, hogy nem csak a magad és családod, barátaid, ismerőseid érdekében kell azonnal átváltoztatnod magadban az érzést és emlékeztetned magadat erre az egészre. Hanem az egész Földön lévő élőlényeknek is segítesz ezzel és magának a Földnek is. Így még biztosabb és még könnyebb lehet az átalakulás.

Tehát lehet, hogy a gondolatok elnyomják az érzésedet a Fényről és a Fényedtől. De lehet, csak azért mert benned a gondolatok az 1. számú helyen van. Hiszen ha körülnézel a világban ez tűnik a legoptimálisabbnak ezekben a körülményekben. De fontos már egyfajta módon a jövőt érezni, ahol megszűnik a jelenlegi felépítése, hitrendszereivel, bankokkal és minden hasonlóval együtt. Szóval azért, mert nem használod és nem gondolsz sokat az általad talán 2. számú helynek gondolt Fényedre, ezért az alacsonyabb erőt kap és el is halványulhat az 1. számú helyett.

De ne is menjünk bele ezekbe a "helyezésekbe". A lényeg amit ezzel mondani akartam, hogy a Fényt kell erősítenünk, és mindig emlékeztetnünk magunkat, hogy az a valódiság, akkor is ha egyáltalán nem érezzük. Különösen akkor. Ezekkel lehet létrehozni az új Földet. Szükségtelennél fog válni az ego minden téren. Hiszen már egy magasabb tudatosságba léphetünk át. És ott és akkor visszatekintve tudni fogjuk, hogy minden okkal történt bizony. A fejlődésünket szolgálta.

2012. szeptember 14., péntek

A fény, ami benned van

A fény benned van, lépj kapcsolatba vele. Az első bevezető bejegyzés után, (amit ajánlok elolvasni) most itt az első nagyobb írás is. Úgy érzem muszáj megosztanom ezt az írást, videókat, sajátos meditációt veletek, mert sokaknak segíthetek ezzel visszatalálni oda ahonnan esetleg eltért a negatív entitások tudattalan befolyásolása által. Ahányszor csak szükséged van, rá elolvashatod és megnézheted a csatolt videókat is ehhez a bejegyzéshez.

Ahogy elolvassátok, érezzétek a valódiságát, a lelketekkel olvassátok és a negatív befolyás rólatok el fog tűnni, mert nem bírják a negatívak ezt az energiát, amit a lelketekkel létrehoztok az olvasás közben. Bele is kezdenék.

Gondolom ezt olvasva már sok információ, érzés, tudás birtokában vagytok. Magatokról, a világegyetemről, az emberekről, a Földről, a háttérkormányokról, a negatív entitásokról és, hogy mi ez az egész pozitív változás, ami előtt állunk. Mindenekelőtt ajánlom Alaje üzenete videóit megtekinteni, azoknak, akik még nem látták.

Én most abban szeretnék segíteni nektek, hogy ÉREZZÜNK A VALÓDI ÉNÜNKET. Felsőbb énünket, lelkünket, ahogy tetszik. Íme, néhány nagyszerű ajánlott videó, ha valamelyiknél érzed a „libabőrt” vagy a felismerést akkor a lelked szólalt meg.

De gondolom már éreztétek ezt az érzést. Vagy a nagy felismeréseket ti is átéltétek. Ami fel-fel jön bennünk olykor és elárasztja testünket, de nem tartjuk meg, hanem eltűnik. A testünk még nem képes befogadni teljességében. De ez azt jelenti, hogy ébredezik a lelkünk! Itt van már csak vár az áttörésre, amikor a negatív entitások teljesen el fognak tűnni mind egy szálig, minden formában.

A legkisebb negatív dolog sem belőlünk jön, hanem a negatív befolyása által. Legyenek azok a negatív médiák hírei, személyes életbeli események, az ételek és italok fogyasztása általiiak. Vagy szövevényes pszichológiai hatások. Lényegtelen. Ezek eszközök a negatívak számára ellenünk, ha kiteljesednénk és egyforma feltételekkel „játszhatnánk velük” esélyük sem lenne minket irányítani semmilyen szinten. És ez közeleg most a lelepleződésük, bukásuk, felismerésük. Most még az utolsó citromot is kicsavarják a ,,tehetségükből” ellenünk. És többek között nekünk ennek tudása ad még több erőt és fényt a lelküknek.

A meditáció: Most pedig a még fontosabb meditációra szeretnék áttérni. Ez egy egyszerű szó, de egy feljebb való érzés. Egy sajátos technikát írok le, amivel megtapasztaltam fél percig a folyamatos ,,libabőr” effektust és pozitív fény beáramlás érzését.

Csak akkor kezd el, ha szeretnéd, vágyod a meditációt, ne erőltesd. Este a legcélszerűbb, amikor fekszel és csönd van a környezetedben.

Feküdj a hátadon kényelmesen és csukd be a szemed. Lazulj el. A jobb kezedet tedd a szívedre a bal kezedet pedig a hasadra. Lélegezz be és ki, nagyjából 2 percig finoman, de mélyen. Érezd, ahogyan befelé áramlik fentről a fény, magadba szívod azt. A mellkasodba, szívedbe. És kifelé a legkisebb negatív is eltávozik benned a talpadon keresztül. Egy ponton mikor már ténylegesen ellazultál és úgy érzed, kezd el érezni a lelked, a megnevezhetetlen részedet önmagadban. Ami minden emberben ott van valójában, és amit mindenki keres. Eközben folytasd a légzést ugyan úgy mélyen befelé majd kifelé. Engedd magadba a lelkedet, érezd át, ahogyan a testedben megemeli a Fényt. Figyelj csöndben arra, hogy jön a lelked Fénye és engedd be. Vizualizáld, hogy zúg, cseng a füled és jön a valódi éned. A Fény fentről a testedbe és átjárja azt. Innentől már a lelkedben „fürdesz”.

Üdvözöllek a felemelkedés blogon

Ez a bejegyzés frissült 2013.08.26-án.

A blognak fontos és nélkülözhetetlen részét képezi a jobb oldalt található weboldalak, blogok, facebook csoportok és youtube csatornák linkjeinek megtekintése. Ugyanis rengeteg hasznos információval szolgálhat mindenkinek és nagyban elősegíti az új valósághoz vezető utunkat.

Az Esemény hivatalos weboldala ---> Megtekintés új ablakban!
Az Eseményről ---> Megtekintés a blogon!
Részletesebb leírás az Eseményről ---> Megtekintés a blogon!
Az Esemény dokumentum ---> Megtekintés a blogon!

Ezt a blogot teljesen önmagamtól fogom írni, mert szeretném átadni a valóság érzését és a lelked érzékelését az olvasása közben. A jelenleg zajló dolgokra megvannak a megfelelő oldalak az ajánlott linkeknél, mint már említettem. De én közvetlenül szeretnék olyan dolgokról írni, amelyektől egyre többen és egyre nagyobb erővel ébredünk fel az illúziók világából. Tehát tulajdonképpen lényegtelen, hogy mikori egy bejegyzés vagy, hogy milyen sorrendben olvasod el őket. Persze a hitelesnek vélt forrásokat én is közzéteszem.

Ehhez kicsit a te segítséged is kell, hogy terjeszd a blogot, hogy minél több emberhez eljuthasson a lehetőség. Akár azokon az oldalakon ahová gyakran szoktál járni. Hiszen az ilyen blogokból és oldalakból sohasem lehet elég.

Nem lehet elég pozitív videót sem terjeszteni, amíg fel nem ébred minden ember a negatív entitások, háttérkormányok, szándékos környezeti szennyeződések és katasztrófák, háborúk, médiák, módosított ételek, csapvizek befolyásolása alól. Nem csak a fizikai szinten próbálnak manipulálni, hanem más síkról vagy síkokról is, hogy gyökeresen higgyük azt olykor, hogy mi gondoljuk negatívnak a gondolatokat, helyzeteket melyeket már alapból ők kreáltak.

És ez egy fontos kulcs, ez mindig legyen ilyenkor előtted. És örülj neki, ez azt jelenti, hogy jól teszed a dolgodat és át látsz már ezeken az alapvető dolgokon. Nem felemelő, hogy most már érzed a lelkedet és látod mi van a függöny mögött?

Szerencsére ezek a nem fizikai negatív tényezők már ki lettek iktatva, most a változás kezdődik az új felé. A változás elindult és az Esemény bármikor bekövetkezhet.