2013. április 6., szombat

A Krisztusi terv folytatódik

Áldott mi! Soha nem volt még ilyen húsvétunk és úgy látom, soha nem volt még ilyen azt követő 50 napunk sem, amely pünkösdig vezet, a "Szent szellem kiáradásáig". Idén húsvét április 1.-re esett. Jézus úrunk születése napja, amint az magyarok szent koronája, őfelségén csillagászati kódokkal írva vagyon. Nem emlékszem a nagy "viccelődésre", viszont az idő szó szerint, mintha megállt volna. Az idő pedig nem viccel. Nem egós.

Most nézzük a mi szokásos, kicsit tágabb optikánkon keresztül hol is tartunk a "Krisztusi Terv" folyásában. Úgy néz ki, hogy a globális "New World Order" terv megvalósíthatalan és éppen önmagát éli fel. A többszáz éve jól bevált módszer, azaz gazdaság élénkítés háborúval, most az "Istennek" sem megy. Éppen ez szolgál most nekünk bizonyítékul. Immár egy éve hiába erőlködnek. A Föld különböző lehetséges gócpontjai sorra rendre csütörtököt mondanak, pedig már Nagypéntek is elmúlt. Nem sikerült Szíriában, Grúziában, Dél-Kínai tengeren és most Koreában sem. Pedig a Cabal utolsó lehetősége valóban ez volt. Helyette minden visszaütött. Lemondott a holland királynő, beteget jelentett az angol, menekülőre fogta Hillary Clinton, eltűnt Kissinger, megbuktak Bush-ék és most legutóbb a pápa. Gondoljunk bele, ezek a "New World Order" oszlopos idoljai az "érinthetetlenek". Természetesen a háttérből mozgató trónbitorló, a nagy hazug a lopott ékszerekkel uralkodó uralkodó a háttérben egyre vadabbul kényszerül módszerei nyílt, minden korlátozástól mentes alkalmazására. Hova tovább? Mindenki látja az ő kiválasztottságát, önjelölt sátáni mivoltát. Ne feledjük, hogy ennek az állapotnak az írások szerint Be kell teljesednie. A média révén maga magát körbefalazó nagy hazug már csak önmaga farkát kergeti. Még média monopóliuma is ellene fordult.

A Nyugat és Kelet, Amerika és Ázsia hatalmi kötélhúzásában, ahogy megjósoltuk a kicsiny kis Középfölde rezdülései a perdöntők. Saját politikai színterükön Magyarország láthatóan patt helyzetet hozott létre, s ennek a viselkedésnek belátható határait beláthatatlanként kell kezeljük. Kísérleti terep, amely bármikor átmehet a mai "reális kézzel fogható" pénzvilág irányította dimenziókból a magyar néplélek népmesék kikövezte világába. Izland, Venezuela, Dominika példája, amelyet hamarosan Korea is követ, jó előképe annak a bizonyos lepkeszárnynak. Magyarországon ugyanis nemcsak az agóniáját élő energia hadi lobbi kiütése történhet meg, hanem a valódi, az emberi gondolkodásban és érzelemvilágban megszülető dimenzióváltás is. A világ vajúdása ránk vár. Ezért az össztűz a magyarokra, kábítás minden mennyiségben. Kábult ember nem tud szülni.

Az energia lobbi az éghető szénhidrogénekre és annak birtoklására alapozott hatalmát már 10 éve a gyakorlatban is elvesztette.

A katonai lobbi a III. Világháború bukott álmával úgyszintén a szemétdombra került. A száz milliók által istenített idolok letűnése, látványos bukása gyakorlatilag azt a helyzetet állította elő, hogy immár ténylegesen csak a saját hitünk, félelmünk, vagy robotként való viselkedésünk tart benne abban, ami már elmúlt.

A Dollár pénzügyi bukásának már csak a kínai passzívum kifutása szab határt, és ez hála Istennek mára bevégeztetett. Kína új fiatal vezetést kapott, és a gondosan felépített Kína-Tajvan-Japán-Korea sakkjátszma a Yakuzával bebetonozva okafogyottá vált. A Koreába száműzött japán királyi vérvonal "Kim" lassan kiszabadul a Rothschildok hálójából és új szakrális életre kel. Ez elindítja az ázsiai dominót, már csak egy pici impulzust kell kapjon Magyar Szent Korona Őfelségétől. Japán, a király nélkül maradt szent hegyet őrző (Fuji) nép a Felkelő Nap Népe visszakapja királyát, aki történetesen királynő. Kína, a HUN gyökereit most újra fölfedező óriás végre kilép a pénz bűvöletéből és visszatér a Fehér Sárkány igazi hatalmához. Önálló katonai, pénzügyi és politikai szövetsége Oroszországgal, Japánnal, Indiával, Brazíliával és Dél-Afrikával élővé vált, többé már nem csak felismert szükségszerűség.

Európa a nagy szajha. Teljes önvalójában pőrén mutatja "értékeit", s immár senki sem büszkélkedik a hajdan volt EUROPA szerelmével. Németország a bukott Róma erőszakos végnapjaira jellemző tüneteket mutatja, s a körülötte mesterségesen összeeszkábált Európai Unióból szép lassan mindenki kihátrált (Anglia, Franciaország, Svájc, Ausztria).

Európa szíve a Föld szíve ma a vízöntő korának hajnalán még inkább főszerepet játszik, hiszen látjuk, érezzük és tapasztaljuk, hogy semmi nem működik ebben az új világban, amit szívbéli energiák nélkül indítunk. A magyarságnak most végső rugaszkodásként be kell mutatnia, amit csak a Főnix madár tud.

Így válik el az ocsú a búzától, az Istentől kiválasztott és megszentelt nép annak utánzójától. Bármily képtelenségnek is tűnik, 40 napunk van, hogy ezt bemutassuk. Minden, ami ehhez szükséges, a szívünkbe van írva, ki-ki a maga magáét tegye most oda, azzal a szent áhítattal, ami a halálba menők Istennek szánt áldozata.

Forrás: http://szepjovot.blogspot.hu/
Írta: Czeke András

1 megjegyzés:

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.