2016. július 13., szerda

Az Esemény a Mostban rejlik

Ahogyan egyre közelítünk az Esemény felé az Áttörés pillanatához, egyre erősebbek, érezhetőbbek az energiák. Ahogy haladunk a látszólagos 3D időben, egyre közelebb jutunk ahhoz a bizonyos ponthoz, napról-napra. Egyre kevesebb nap választ el minket ettől a pillanattól. A következőkben egy meditációt is megosztok veletek az Áttörés elősegítéséhez. Majd a 2014-es decemberi portál-aktiválás idején rendezett Cobra konferencia mély és különleges mediációját. Olvasunk, érzünk, tapasztalunk visszajelzéseket és információkat, ahogyan egyre közelebb jutunk az Áttöréshez, de most egy mélyebb szemszögből próbáljuk megvalósítani a saját belső erőnkkel, együtt meditáció formájában.

Tehát tegyük félre az információkat, időpontokat, találgatásokat, sóvárgásokat most egy kicsit és árasszuk ki magunkból az energiát és fogadjuk be a beérkezőt, hogy nehogy elfelejtsük a lényeget a változás jövetelének közelsége miatt.

Mindenek előtt nem lehet elégszer átolvasni az Esemény részletesebb leírását.

A változás érezhető. Amely bizony nem feltétlenül mindenkinél mély békét-harmóniát jelent. Előhozhatja azokat a dolgokat az életetekben, amin (még) dolgozni, érteni, tapasztalni kell, hogy jobbá legyünk. Ám ez sem szükséges ha Te magad önként (szabad választásból, kellő spiritualitással) felismered Önmagad. Te ki tudsz lépni ebből a körből. Történnek kisebb-nagyobb váltások, elengedések, új ismeretek, változások, mind rossz mind negatív értelmében, amely persze egy címke csupán a sok közül. Mindenki helyezkedik a végső helyére az Isteni Egy időzítéssel összhangban. A Földi bolygón együttes tudatunk globális, és mindannyiunkból tevődik össze. Mindenki a része, Te is aki ezt éppen olvasod. Tudat alatt minden egyes ember érzi, hogy nagy változás közelít globálisan az egész emberiséget érintve. Nem mehetnek tovább így a dolgok, mert nyilván való lenne, hogy hova vezetne.

Ha még mindig csak várod ezt a pillanatot rendben, várd addig amíg már ezzel is felhagysz, és magasabbra jutsz! Vitatkozni akarsz másokkal vagy sajnáltatni magad, ártani másoknak, versengeni? Még mindig a 3D létezésként gondolkodni? Tedd meg, tedd mindaddig amíg már azt nem mondod, hogy elég volt. És felismered végre, hogy ez mind nem számít, nem visz előre, semmi változást nem hoz. Előtör belőled a belső erő. Ismert fel mi számít végső soron. Te magad ismerd fel a Fényt tartsd meg és sugározd ki, még több ébredést lehetővé téve ezáltal.

Minden egyes emberi lény, aki olvassa ezeket a sorokat tenni tud azért, hogy minél előbb megtörténhessen az Esemény, az Áttörés. Ha akarjuk lehetnek még akadályok, halasztások, vonzzuk be ezt. Nem volt még elég évek óta? Ezt akarjuk? Figyelni és várni a lehetséges akadályokat? Sóvárogva várni, hogy valami külső változást lássunk? Vagy magát az Eseményt, ébredést szeretnénk bevonzani, előidézni minél előbb és látni, tapasztani, itt és Most?

Meditáció leírás: Akkor viszont, amikor csak tudjuk és lehetőségünk van rá képzeljük el, meditáljunk az Eseményért, ne csak gondoljunk rá és várjuk. Sugározzuk ki mind meditáció mind mindennapi életünk folyamán. Legjobb este, amikor nyugodt a környezetetek. Lélegezzetek be mélyeket, majd kifúj. Nyugtassátok le testetek, lelketek teljesen. Vagy mindenki a sajátos technikáját alkalmazva.

Kezdjétek érezni, ahogy közelítenek az energiák a Galaktikus Központi Napból, ahonnan az Esemény villanás elindul és keresztüláramlanak az energiák. Érezzétek ahogyan átjár benneteket. Lássátok azt, hogy az Esemény közelít és megtörténik. Olyan közel van már, hogy ugyan így fogtok majd kinézni, ha a tükörbe pillantotok amikor meg fog történni. Tudjátok ti is biztosan, hogy meg fog történni, lehet hitetlenkedtek páran vagy ingadoztok, de mélyen tudjátok. Érezzétek a Mostban megtörténni. Mert a Mostban fog megtörténni. Átélhetsz még több Földi napot addig, de akkor is meg fog történni.

Mit fogsz csinálni vajon akkor? Abban a pillanatban, azon a napon, abban a percben amikor elérkezik a Fény energia? Most érezd át, hogy az energiáid abban a pillanatban kicsattanó, feltöltő lesz! Teljesen áthat majd a Teremtő, megérted mit jelent a fogalma, érezni fogod magadon, benned. Végtelen öröm tölt el! Mintha nem bírnád el a sok pozitív energiát, fényességet egész tested bizsereg és az egész Földre, emberiségre gondolsz, hogy hányan érezhetik ezt, hányan várták ezt, mennyi minden fejlődés vár ránk, minden szempontból ezután. Végre igazi spirituális fejlődés indul, nem csak az egyén, de a kollektív szintén is.

Végre visszatérhetünk, belső nyugodt otthonunkba. Eddig álmodtunk, egy hipnotikus álom világ kellős közepén éltük 0-24-es mindennapjainkat. Éreztük mindig is, hogy több van emögött, de valami blokkolta, feledtette újra és újra különböző trükkökkel (vagy csak a fásultság lett úrrá rajtunk), hogy kiteljesedjünk, ez oldódik most ebben a pillanatban. Minden emberi lényben megszólal a belső hang, felgyúl a Fény, megnyílik a lélek abban a pillanatban. És egy hálót alkotunk a bolygón, majd miközben a Föld körül lesznek égi testvéreink is és a Belső Földiek is. Mekkora Fény Esemény ez.

És itt van ez Most, mert meg fog történni, eljön az a pont, és ezáltal még közelebb jön, az a pillanat a Földi 3D időben, hogy ezt elképzeljük és érezzük. Hiszen megszűnik az idő. Nem is létezett. Már megtörtént az Esemény és időben előre és hátra küldi energiáit. Képzeld el, hogy ott vagy "abban az időben", mert ott leszel és Te is át fogod élni. A belsőd vezessen a meditáció során, egyéni módon.

Érezd a kapcsolatot a mostani és az Esemény pillanatával. Össze vannak kötve.

A 2014-es decemberi portál-aktiválás idején rendezett konferencián Cobra egy nagyon mély és különleges meditációba vezetett be minket. Arra kért, képzeljük el és éljük át, mit éreznénk 30 nappal az Esemény után. Ez olvasható ide kattintva.

6 megjegyzés:

  1. Pff megint egy semmitmondó cikk.Ez megy évek óta,kit érdekel már.Mondjuk ez a mondat tetszet!


    "Mit fogsz csinálni vajon akkor? Abban a pillanatban, azon a napon, abban a percben amikor elérkezik a Fény energia?"

    Természetesen az undorító mocskos munkahelyemen rohadok majd,persze szombaton is mert nálunk az is kötelező.Na fuh örüljünk neki...Még a rohadt épületből sem tudok kienni mert mindenhol őrök vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minek dolgozol ott?
      Lépj ki és lesz más, nem éheted igy a napjaidat ember!
      Nem lehet arra hivatkozni, hogy etetni kell a sarjaidat, mert ha vannak, akkor ez nekik se jó.
      Nemhiszem el, hogy ennyit fizetnek, hogy elviseled a szabadságod ilyen mértékékű korlátozását.
      Meditálj olyan módon valahogy, amivel bevonzol magadnak egy hivatást, ahol alig várod, hogy mehess és ne okádj a gondolattól, hogy megint menni kell...
      Vagy nemtudom, de ezt hagyd abba sürgősen, nekem fájt elolvasni ezt.

      Törlés
  2. https://vimeo.com/52742195

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne ha megtörténne mert megszeretnék gyógyulni mindenféle nyavalyabol szabadságot békét harmóniát és sok utazást és szerelmet akarok illetve találkozni a nagy nagy családdal a plejadiakkal s agarthaiakkal is a csodát atakarom élni és a kegyelmet mert Muszáj a sötétség mindent kitorolt életemből megkapta amit akart hogy szenvedjek már elég és kontrollálásbol is elég volt.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen ezt a lélekemelő írást az Áttörés pillanatáról.:)Én is úgy gondolom, hogy a változást elsősoron nem kívülről kell várnunk, hanem mindannyiunknak belül kell saját magunkban beindítanunk az Eseményt!A változás velünk, bennünk kezdődik el!

    Azt viszont sajnos én is látom, hogy az emberek többsége mennyire nem akar még felébredni.Nekik egy ébresztő felrázásra volna szükségük, hogy végre észhez térjenek és kijózanodjanak ebből a kábult állapotból.

    Szeretet és Béke!!!

    VálaszTörlés
  5. 'Már megtörtént'. Bazzze megint nem vettem észre :-(

    VálaszTörlés